
A Szlovákiai Húsfeldolgozók Szövetsége 2023. november végén a véglesi Grand Hotel helyiségeiben tartotta meg közgyűlését, ahol több neves vendég jelenlétében mi is tagok lettünk.
A Csallóközből származó friss hús és hústermékek előállítása során alkalmazott alapelveinket több fontos vendéggel is megosztottuk, akik között Richard Takáč, Szlovákia mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere; Jozef Bíreš, a Szlovák Állat-egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság igazgatója, valamint Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszerkamara elnöke is helyet foglalt.
A rendezvény részeként a jelenlevő vendégekkel beszélgetésre is sor került. Megvitattuk az aktuális témákat. A minőségi és elérhető árú élelmiszereket, a szlovák élelmiszeripar versenyképességét, illetve a fogyasztók oktatását érintő kérdések és megoldások vetődtek fel. Az élelmiszerszektor helyzetének javítására, illetve Szlovákia élelmiszer-önellátására irányuló megoldások keresése is napirenden volt.
Tagságunk a Szlovák Húsfeldolgozók Szövetségében fontos lépés számunkra, általa pedig a fogyasztók oktatásával foglalkozó projekthez is csatlakozunk, melynek célja a fogyasztók Szlovákiából származó húsok és hústermékek iránti tudatosságának növelése.

Ki lehet a Szlovák Húsfeldolgozók Szövetségének a tagja?
A Szlovák Húsfeldolgozók Szövetsége a húsfeldolgozás, húselőállítás és/vagy az ezzel összefüggő területeken vállalkozói tevékenységet folytató természetes és jogi személyekből álló önkéntes egyesülete. Az egyesület tagjai a piacgazdaság elveit követik, tevékenységük során tiszteletben tartják és következetesen betartják a Szlovák Köztársaság területén hatályos jogrendet. Bővebb információkért látogasson el a www.slovmaso.sk weboldalra.